Feldolgozás alatt azonban nem azt kell érteni, hogy populáris dalokat cimbalmon játszva próbál közelebb kerülni a szélesebb közönséghez, hanem társalkotóként lép a számok szerzője mellé. A jól ismert zenéket a kortárs kánonnal egyenértékű módon, saját egyéniségéhez híven és hangszerének sokoldalúságát is reflektorfénybe állítva adja elő. Feldolgozásaiba finom fűszerként újra meg újra bekúszik a zenetörténeti múlt, hol a klasszikus zene, hol a jazz, hol a tradicionális zenei kultúrák képében, a cimbalomművész ugyanakkor elsődlegesen a jelenre és nem a zenei előképekre koncentrál, A feldolgozásokat egy saját szerzemény, az Aura – Hommage a Eötvös Péter egészíti ki, amelyben Lukács Miklós a közérthető dallamosság és a kortárs zenei tapasztalat egybeforrasztásával hoz létre új minőséget.