A fiatal Liszt Itáliában töltött ''zarándokévei'' során évtizedekre elegendő művészi inspirációt nyert a helyi zenéből, képzőművészetből és irodalomból. Ezek intenzív hatásáról tanúskodik az Années de pelerinage II. kötete is, melynek darabjaihoz Raffaello, Michelangelo, Dante és Petrarca művei szolgáltak ihlető forrásként. Utóbbi 47. (Benedetto sia 'l giorno), 104. (Pace non trovo) és 123. (I' vidi in terra angelici costumi) szonettje nyomán Liszt először dalokat komponált, majd ezeket hamarosan zongoraművekké dolgozta át. A dalok (és így a zongoradarabok) nem a német Lied-hagyomány jegyében fogantak, inkább az itáliai bel canto, Donizetti és Bellini stílusának hatását tükrözik. S ha a korabeli kritika el is marasztalta ezért a műveket, széles ívű dallamosságuk, délies szenvedélyességük máig magával ragadja előadójukat és hallgatójukat egyaránt.