Vázsonyi Bálint, a tehetséges ifjú zongorista és 56-os menekült, 1959-ben lett Dohnányi Ernő tanítványa Floridában. A nagy muzsikus kisugárzása olyan nagy hatással volt rá, hogy élete jelentős részét "mestere emlékének" szentelte - így szól 1971-es Dohnányi-életrajzának ajánlása is. Nála többet senki nem tett a második világháború után megvádolt és elhallgattatott zeneszerző rehabilitációjáért, monográfiája meghatározóan alakította az utókor Dohnányi-képét. A kötet keletkezése, számos problémája és fogadtatása ma már maga is a Dohnányi-recepció komplikált történetének lapjaira tartozik, de emellett a hazai zenei historiográfiának, valamint az 1960-as évek magyar kulturális politikájának is tanulságos fejezete.