Johann Sebastian Bach 1700-ban, tizenötödik születésnapján önállósága kezdetét ünnepli. Családjától elszakadva ösztöndíjasként indul világot látni. Már ekkor az foglalkoztatja, hogy vajon az orgonát, egy ilyen isteni hangszert miért nem lehet úgy hangolni, hogy minden hangnemben lehessen játszani rajta? Talán a teremtett világ tökéletlen? Szerencséje és kitartása révén megismerkedik Andreas Werckmeisterrel, a hangolás elméletének mesterével, aki megtalálja az alkalmas hangolási technikát. A tökéletességnek azonban ára van! A nagy fazonírozás korában az ember szabályozta a folyókat, formára nyírta a bokrokat, megtervezte a nagyvárosokat, kivilágította az éjszakákat, s most, hogy az egész teremtett tárgyi világot a saját igényeihez igazította, magával a zenével is ezt fogja művelni? Mikor Bach a jóltemperált hangszeren játszik, egyszer csak nyugtalanító kétsége támad: jóllehet a mű hibátlan összhangot nyújt, de mesterkéltsége folytán eszményien profán is.