A Serenata concertante fuvolára és vonószenekarra 1967-ben készült, ősbemutatóján Lajos Attila és a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólaltatta meg 1971-ben. Bár a mű dodekafóniát alkalmaz, Farkas nem mondott búcsút dallamideáljának és formai elveinek. A nyitótétel formája Scarlatti kétrészes szonátáit idézi. Farkas saját leírása szerint "a második tétel lírai jellegű, kéttémájú forma. Egy eleinte ideges, majd fokozatosan lecsillapodó fuvolakadencia készíti elő a második témát, amelyet a vonósok ringató-dúdoló kíséretére a fuvola játszik. A harmadik tétel szonáta-rondó, az első téma 6/8-ban, a befejező téma pedig 5/4-ben. A nyugodtabb trió kadenciává szélesedik ki, ami elvezet a visszatéréshez."