A vonósnégyesek végigkísérik Bartók alkotói útját az 1908-ban komponált elsőtől az 1939-ben, még Európában befejezett hatodikig. Az 1. vonósnégyes a zeneszerzői kibontakozás legjelentősebb alkotása.[Bartók] olyan nagyszabású mű komponálása során, mint az 1. vonósnégyes, a német szellemet franciás színekkel próbálta feloldani. A kettő egymás mellett élése jellegzetesen szecessziós jelenség, nagyon jól beleillik a kor törekvéseibe, Bartók esetében azonban ez a stíluskeveredés nem tudatos koncepció, az eszközök keresése vitte erre az útra. A vonósnégyes hangnemi terve is meglehetősen különös: az első tétel [Lento] asz-mollban, a második [Allegretto] H-dúrban, a harmadik [(Introduzione) Allegro - Vivace] pedig a-mollban van, vagyis olyan hangnemi zártságról, ami a klasszikus formákat jellemezte, s ami Bartók későbbi műveiben már ismét megmutatkozik, itt nem beszélhetünk.'