Az ember hajdan, ha összeütött két követ, kifúrta egy vastagabb ág belsejét és belefújt – mindannyiszor rácsodálkozott az így keletkezett hangra. Határtalanul örült neki, s úgy gondolta: e csodás hangokatörömmel hallgatják az istenek is. Amikor fölfedezte saját hangját, öröme – és persze az isteneké! – a tetőfokárahágott. Megtapasztalta milyen más, ha mellette sípol, penget, dobol valaki, s őmellette megint egy másik, és milyen más, ha nem csak maguknak dalolnak. Mindez az évezredek során kiegészült egy másfajta élménnyel: ami hajdan áldozati szertartás, varázslás volt, az ma koncert, operaelőadás; vagy „csak” rádióból, CD-ről hallgatott zene. Tudjuk, közelebb jutunk a csodához, ha évezredek zeneművészetét megismerjük, tanulmányozzuk. Első lépéseként jól tesszük, ha szétnézünk a magunk környezetében, áttekintjük, amit szűkebb közösségünk eddig alkotott, így megismerjük helyét a világ zeneművészetében.